Számos idézetben találkozhatunk arra sarkalló ösztönzéssel, mely komfortzónánk elhagyásával jár.

Ilyen, és efféle inspirációkkal próbál számos coach, tanácsadó olyan döntésre ösztökélni bennünket, amely azt ígéri, hogy ha kilépsz a komfortzónádból, akkor kezdesz csak igazán élni, és a vágyott boldogságra is csak a szóban forgó zónán kívül találhatsz rá.

Ha a csodák tényleg komfortzónánkon kívül történnek velünk, és egyébként is olyan jó kilépni belőle, akkor egyáltalán miért mondjuk, hogy komfort, és mi szükségünk van rá?

A ma meghozott döntésünk kimenetele életünk korábbi szakaszában gyökeredzik. Kijelenthetjük, hogy a jelenben meghozott döntéseinket, korábban megszerzett tudásunk, elsajátított tapasztalataink, előző döntéseink eredményei, valamint a múltunk során berögzült szokásaink alapján hozzuk meg. Ezek a szokások tartanak bennünket bizonyos korlátok között, általuk behatárolva érezhetjük magunkat komfortosan, biztonságban. Ebben a már jól ismert "környezetben" lehetünk magabiztosak, feltételezhetjük, hogy a jó megoldás az, ha a "járt útról nem térünk le a járatlanért".

Azonban mikor ezen szokások, egyfajta védőkorlát helyett, mint lebonthatatlan falak emelkednek körénk, tartanak bennünket "bezárva", akkor elzárnak a kreativitástól, fejlődéstől, szokatlan döntések meghozásától,  és megakadályozzák az oly' sokszor vágyott változás lehetőségét is. Mindeközben bizonyos események sormintaként ismétlődő elemként térnek vissza életünkbe, mi pedig azon kapjuk rajta magunkat, hogy "megint megtörtént", "ez az én szerencsém".

Az ismétlődő sors-szerűség érzése mellett még egy kísérőjele van a komfortzónán belüli mozgásnak: A kifogáskeresés. Kifogások tömkelegét gyártjuk le magunk számra, amikor az adott élethelyzet megoldásához olyan eszközhöz kellene nyúlnunk, amellyel kilépnénk a biztonságos (-nak vélt) zónából. Ezek a kifogások racionálisak, igazolhatóak és könnyen elfogadhatóak - saját magunk számára. A kifogásgyártás az az eszköz, amellyel megvédjük magunkat a vélt (ritkán valós) megrázkódtatástól, kockázattól.

A komfortzónából való kilépés az esetek többségében nem jár negatív élménnyel. Első lépés, hogy amikor nyakon csípjük magunkat a kifogáskeresésben, és azok roppant ésszerű okokkal, esetleges következményekkel történő alátámasztásában, tudatosítsuk magunkban, hogy mi, miért történik. Ekkor éppen a komfortzóna elhagyása, ami ellen hadakozunk önmagunkkal. Figyeljünk rá oda, és lassan, lépésről- lépésre változtassunk hozzáállásunkon, gondolkodásunkon.

Azzal, hogy tudatosult bennünk a belső folyamat, megtettük az első lépést ahhoz, hogy a jövőben kontrollálni tudjuk. Vegyük kézbe az irányítást, hogy kibújhassunk a korábbi esemény-sémákból, ismétlődő döntéseink által generált ismétlődő történésekből.

Ha pedig másokon vesszük észre a kifogásgyártás művészetét, legyünk türelmesek, gondoljunk arra, hogy nem azért teszik, hogy bennünket bosszantsanak, akadályozzanak, vagy nekünk ártsanak, hanem azért, mert ez természetes, velünk született önvédelmi reflexünk része.